Vasvári Közgyűlés 2019 március 8

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

 


.
A Vasvári Pál Polgári Egyesület
közgyűlését tartották 2019. március 8-án este (egyébként Nőnapon) a Pestszentimrei Közösségi Házban. Az társelnökök: Bauer Ferenc és Tóth Kálmán a gyülekezés időpontjául 16 óra 30-at jelölték meg.
Gyülekezés közben ilyenkor - így most is - az elmaradt és esedékes tagdíjak befizetése is lehetséges és Vasvári-póló is megvásárolható - miután mindenki aláírta a jelenléti ívet.
A rövid gyülekezési időben nagy örömmel köszöntötték egymást a tagtársak és mindenki örült az együttlétnek, majd elkezdődött a közgyűlés az alábbi előre kiadott napirendi pontokkal:

 
 
 

1. Beszámoló a 2018. évi munkáról.
2. 2018. évi zárszámadás.
3. 2019. évi munkaterv.
4. 2019. évi költségvetés megvitatása és elfogadása.
5. Vasvári Emlékplakett átadása.
6. Vasvári Díj adományozása.
z. Egyebek.

A fenti kiadott programtól csak abban tértek el, hogy a Vasvári Emlékplaketteket a kitüntetetteknek mindjárt az első npirendi pontban adta át az erre felkért Ughy Attila polgármester a megnyitó beszéde után a társaelnökök társaságában.
Először - a Nőnaphoz méltóan a hölgyeknek - amint Bauer Ferenc társelnök hangsúlyozta. Így
Szunyogh Józsefnénak és Szabó Renátának.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

A hölgyek után azonban - természetesen - a kitüntettt férfiaknak is átadta a díjat a polgármester:
Fisher Dánielnek, Monostori Attilának és Steiszkál Lászlónak.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

A közgyűlést Bauer Ferenc társelnök vezette le, aki nyitányként köszöntötte a megjelent Ughy Attila polgármestert, Szarvas Attila Sándor alpolgármestert és tagtársunkat: Dr. Lomnici Zoltánt, az Emberi Méltóság Tanács elnökét, aki szintén jelen volt.

A közgyűlésen városvezetőnk is megszólalt, amint ez érzékelhető lesz alábbi videónkban.
A szöveges beszámolókban élményszerű volt hallgatni a társelnökeket a múlt évi kirándulásokról.
Videónkban remélhetőleg sikerült rögzítenünk csaknem teljeskörűen az egész közgyűlést.

Rendezvényünkön több tagtársunk kezében aktívan működtek a kamerák, így fotógalériákkal (és a már említett videóval) is módunkban áll kedveskedni.

 
 

Fotógalériáink

 
 
 
Havas-Horváth András kamerájából
 
 
 
Nagy Károly kamerájából
 
 
 
Szabó László kamerájából
 
 
 
A film Nagy Károly és Szabó László kamerájából
 
 

Az oldalt írta és szerkesztette: Szabó László ............................................................................................................................. Vissza a fő oldalra

 
 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz